Újságírói irányelvek
- Az Athena Intézet újságírói irányelveit követendőnek tekinti az Intézettel kapcsolatban álló minden oknyomozó újságíró számára. Az irányelveket annak érdekében hoztuk létre, hogy megkönnyítsük a tényfeltáró újságírók munkáját, egyfajta etikai alaprendszer megadásával. Útmutató jellegű, ezért minden újságíró számára erősen javallott, hogy vitás kérdés esetén kérje ki az Intézet vezetőjének, illetve az releváns témavezetőjének tanácsát.
- Az Athena Intézet tisztában van vele, hogy ezek az irányelvek ismerősek lehetnek a kereskedelmi szférában részt vevő tényfeltáró tevékenységet is végző médiumok és újságíró szervezetek munkájából, nagy részük a józan belátásra épül. Mindemellett hisszük, hogy szükség van az ilyen jellegű irányelvek lefektetésére, a velünk dolgozó tényfeltáró újságírókkal végzett közös munka részeként. Természetesen egyetlen irányelv, illetve szabályzat nem garantálhatja pusztán önmagában a tényfeltáró munka magas színvonalát, de munkatársainktól a jó szándék jegyében elvárjuk, hogy azt önkéntesen betartsák. Az Athena Intézet irányelveinek szándékos megsértése az Intézettel folytatott bármilyen kapcsolat megszüntetésével járhat.
- Ahol az „újságíró” kifejezést használjuk, azon a tényfeltáró újságírókon túl az Intézetnek dolgozó teljes stábot értjük, amely valamely projektért felelősséggel tartozik. Ezek az Irányelvek egyformán érvényesek mind az Intézet állandó munkatársaira, mind azokra az Intézettel szerződéses kapcsolatban álló külső újságírókra, akiket egy-egy téma feldolgozásával bízunk meg. Lehetséges, hogy ezek az irányelvek időről időre módosításra szorulnak majd, ezzel kapcsolatban minden javaslatot örömmel fogadunk.
Tisztesség
- Az Athena Intézet tényfeltáró tevékenysége arra az elvárásra épül, hogy minden általunk alkalmazott újságíró becsülettel, politikai nézetektől függetlenül és nyitottan áll egy-egy témához, azzal a szándékkal, hogy megbízható, pontos információkat biztosítson az olvasók számára. Amennyiben bármelyik újságírónkról bebizonyosodna, hogy munkája során szándékosan vezette félre olvasóinkat, illetve bármely módon meghamisította a tényeket, azzal szemben a legszigorúbb jogi- és nem jogi következményekkel lépünk.
- A megbízható információk felkutatása során az újságírónak mindenek felett érzékenynek kell lennie a tisztességhez kötődő minden kérdéssel kapcsolatban, hiszen elsődleges célunk a hitelesség. Ez utóbbira alapozva kérjük olvasóink bizalmát, a magunk részéről mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a projektjeinkben szereplőkkel a lehetőségeinkhez mérten és a törvényeket betartva minden esetben tisztességesen járjunk el.
- A tisztesség az újságíró számára azt jelenti, hogy
- minden ügyet azzal a komoly elhatározással közelít meg, hogy komoly kutatómunka során összegyűjt minden vonatkozó tényt és információt, megismerve az összes lehetséges nézőpontot,
- elkerüli, hogy személyes véleménye és meggyőződése a professzionalitás meghatározta keretek által meg nem engedett módon befolyásolják a munkafolyamat során,
- kiemelt figyelmet fordít minden információ pontosságának és megbízhatóságának ellenőrzésére, különösen azokra, amelyekkel egyénekről vagy szervezetekről állít valamit,
- pontosan azokat a körülményeket és cselekedeteket ábrázolja, amelyeket riportalanyai lefestettek,
- megpróbálja kiemelni a lényeges tényeket, annak érdekében, hogy az olvasók pontosan megértsék, amiről olvasnak; elegendő információt ad ezeknek kontextusba helyezéséhez,
- mindig kész az együttműködésre az esetleges hibák kijavítása érdekében.
- Az Athena Intézet gyűlöletcsoportokkal foglalkozik. Ez a kifejezés erősen stigmatizáló, így alkalmazása során különös felelősséggel kell eljárni. Ennek szavatolása érdekében e kérdésben az Intézet vezetése hozza meg a döntést, amire az Intézettel kapcsolatban álló újságírónak tekintettel kell lennie. Ezen túlmenően minden újságírónknak felelőssége, hogy egy-egy projekt során a legnagyobb körültekintéssel, az összes tény figyelembevételével, s csak azok bizonyíthatósága esetén alkalmazza ezt a minősítést.
Információgyűjtés és biztonság
- Sem az Athena Intézet, sem az Intézettel kapcsolatban álló újságíró nem fizet az információkért. Ajándékot és juttatást semmilyen esetben sem fogad el a projektben vizsgált szervezet tagjaitól vagy azokkal kapcsolatban álló személyektől.
- A gyakorlat azt diktálja, hogy egy állítást legalább két független forrás (az egyik lehet dokumentum is) erősítsen meg a projekt során. Amennyiben ez nem lehetséges, a projekt abban az esetben közölhető, amennyiben az olvasókat tájékoztatják azokról az okokról, amelyek lehetetlenné tették a több forrás használatát.
- Az Athena Intézet nem plagizál. Egy-egy projekt írása során elfogadható, hogy az újságíró olyan munkákra támaszkodik, amelyek más szerzők és médiumok publikáltak, addig, amíg az újságíró megfelelően idézi őket. Amennyiben egy projekt során az újságíró teljes egészében egy már megjelent publikációra (riport, interjú, videó stb.) támaszkodik, akkor a használt publikáció szerzőjét ajánlott szerzőként feltüntetni a projektben is, munkáját anyagilag ellentételezni, illetve amennyiben lehetséges munkájának közlési jogát megvásárolni.
- Az újságíró elkötelezett információs forrásainak védelme mellett. Anonimitást kérő forrást csak törvényi kötelezettség fennállása esetén ad át harmadik fél részére. Az Athena Intézet publikálás előtt egy anyagot csak tényellenőrzés céljából ad ki. Határozottan kerülendő, hogy a projekt bármelyik résztvevő érdekeltje a megjelenése előtt láthassa a teljes publikációt. Egy projektről az újságíró nem ad ki részleteket semmilyen szerv részére sem az Intézet igazgatójának előzetes beleegyezése nélkül.
- Az újságíró elkerüli a félretájékoztatást. Ajánlott, hogy minden, a projektben szereplő vagy résztvevő személyt az újságíró pontosan tájékoztasson arról, mi okból és céllal kéri az együttműködését. A hamis azonossággal kérdező újságíró számára az interjúalanyok nagy valószínűséggel nem ugyanazokat az információkat adják át, amelyeket egyébként adnának, nagyban csökkentve az így szerzett információ hitelességét. Emiatt abban az esetben, ha egy projekt során felmerül, hogy a pontos munkavégzés érdekében az újságírónak el kell rejtenie azonosságát, ez nem történhet meg az Intézet igazgatójának előzetes beleegyezése nélkül, kivéve akkor, ha ezt azonnali veszélyhelyzet (a saját, illetve mások testi épségének védelme stb.) lehetetlenné nem teszi.
- Az újságíró minden esetben betartja a Magyar Köztársaság törvényeit. Abban az esetben, ha egy projekt során felmerül, hogy valakinek a testi épsége, illetve tulajdona veszélybe kerülhet, az újságíró azonnal tájékoztatja az Athena Intézet igazgatóját.
- Az újságíró nem teszi ki magát, egy közösséget, illetve munkatársait felesleges veszélynek. Konfrontáció esetén jogkövető magatartást folytat és elutasítja az erőszak minden formáját.
- Az Athena Intézet nem közöl olyan anyagot, amely nem ment át tényellenőrzésen. A tényellenőrzést az újságíró, illetve az Athena Intézet stábja végzi. A kutatás befejezésekor minden projektnek át kell esnie a tényellenőrzésen, amelynek során az írás minden részletének pontosságát és hitelességét ellenőrizzük.
- Az Athena Intézet teljes körű jogi képviseletet nyújt újságírói számára, de fenntartja a jogot, hogy eldöntse, hogy a jogszabályok alapján mi maradhat benne egy-egy publikációban, illetve mi nem. Ez ugyanakkor nem mentesíti az újságírót a törvények és jogszabályok maximális tiszteletben tartásának kötelezettsége alól. A jogi ellenőrzés külön figyelmet fordít azokra az esetekre, amikor fennállhat a személyiségi-, adatvédelmi jogok sérülése, illetve amelyek olyan állításokat fogalmaznak meg, amelyek rágalmazásként is értelmezhetőek. Minden projekt, amelyben az újságíró jogsértéssel vádol meg másokat szigorú és többszöri ellenőrzésen esik át, nemcsak jogi értelemben, de aszerint is, hogy az újságíró betartotta-e az Athena Intézet irányelveit.
- A tényfeltáró tevékenység részeként alkalmazott egyes technikák, különösen az elektronikus hangfelvételek készítése, illetve a rejtett kamerák használata törvénybe ütközhet, ezért azok használatát megelőzően az újságírónak minden esetben előzetesen jóváhagyást kell kérniük az Athena Intézet igazgatójától, aki döntését az Intézet jogászainak állásfoglalására alapozva hozza meg. Ez az irányelv nem érvényes abban az esetben, amikor a felvétel mindkét fél tudtával és beleegyezésével történik alapvetően a pontos idézhetőség céljával.
Függetlenség és Integritás
- Az Athena Intézet szigorúan pártpolitika semleges. Törvényesen bejegyzett, így az ügyészég felügyelete alá tartozó politikai pártok tevékenységét közvetlenül nem vizsgálja – ennek betartását a vele szerződésben álló újságíróktól is elvárja.
- Az újságírónak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az Athena Intézet integritását (jogkövetés, jóakarat, hitelesség, professzionalitás) a teljes munkafolyamat során megóvja.
- A gyakorlat azt diktálja, hogy az újságírók a legnagyobb távolságot tartsák a támogatóktól, amennyire ez lehetséges. A támogatások szervezése és a donorszervezetekkel való kapcsolattartás az Intézet vezetésének feladata. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy a projektfejlesztés folyamatában egy újságíró részt vegyen, tudásával és tapasztalataival járuljon hozzá az Intézet támogatás-szervezési tevékenységéhez. E munkafolyamatot követően az újságíróknak arra kell törekedniük, hogy minden további kapcsolatot elkerüljenek az Athena Intézet számára támogatást nyújtó szervezetekkel vagy személyekkel.
- Az újságírókkal való munkakapcsolat azon az elváráson alapul, hogy az Intézet által megbízott és szerződtetett újságíró érdekelt a becsületes kutatásban, semmilyen külső nyomásra nem változtat meg tényeket, jelenít meg vagy hagy figyelmen kívül információkat, amennyiben befolyásolási kísérletet érzékel, azt jelzi az Intézet vezetésének.
- A kutatások eredményei csak azok publikációja útján hozhatók nyilvánosságra. Az újságírók a kutatás befejeztével és az eredmények publikációját megelőzően a birtokukba került tényeket, az elkészült írásokat, illetve azok részeit nem mutathatják meg harmadik félnek. Ez alól az egyetlen kivételt a médiumokkal folytatott, a megjelentetést célzó tárgyalások jelentik, amelyeket azonban az Athena Intézet vezetése folytat. Ez az irányelv nem vonatkozik azon esetekre, mikor az Intézet szerződéses vagy törvényi kötelezettségnek tesz eleget.
- Bármely újságírónak, akinek valamilyen kézzelfogható érdeke (anyagi, családi politikai vagy bármilyen más érdek) merülhet fel egy kutatási anyaggal kapcsolatban, azt jeleznie kell az Intézet vezetése felé. Az is az újságíró felelőssége, hogy ellenőrizze azok érdekeltségeit, akik munkájában segítik.
- Amennyiben egy kutatás során az újságíró, illetve bármely stábtag olyan információ birtokába kerül, amelynek felhasználása által személyes haszonra tehet szert, az újságírónak kötelező informálnia az Athena Intézet vezetését, illetve ki kell kérnie annak iránymutatását.
- Az Athena Intézet elvárja, hogy minden újságírója pontos tájékoztatást adjon az Athena Intézetről, annak küldetéséről és céljairól, amennyiben munkájáról nyilatkozik (interjú, sajtótájékoztatás, szemináriumok és konferenciák). Az újságírók ilyen alkalmak során szabadon nyilatkozhatnak az Intézet számára végzett munkájukról, azzal a megkötéssel, hogy nyilatkozataikkal nem okoznak – anyagi vagy más természetű – kárt az Intézet számára. Az Athena Intézet elvárja, hogy a vele kapcsolatban álló újságírók az ilyen alkalmak során egyértelművé tegyék, hogy az adott kutatás kivitelezését az Athena Intézet keretei között valósították meg.